""

A Chevrolet csapat kezdte a legjobban az idei Túraautó-világbajnokságot, a március 11-ei szezonnyitó monzai verseny mindkét futamát ugyanis a háromszoros vb-győztes Yvan Muller nyerte, sőt a másodikat csapattársai Alain Menu és Rob Huff előtt. Az amerikai istálló három versenyzője azonban a második futamon jó ideig Michelisz Norbert versenygépének farát nézték, a Zengő Motorsport pilótája ugyanis vezette a viadalt. Az élről azonban – mint meg is írtuk – egy galambbal való ütközés miatt esett ki. Olyannyira megsérült versenygépe, leginkább annak intercoolere – a madártollak eltömítették a hűtőfelület egyharmadát – emiatt pedig visszaesett a BMW teljesítménye. A vezető pozícióból való kiesés előtt azonban az első futamon Michelisz Norbert kilencedikként ért célba, míg csapattársa akkor nem ért célba, a második küzdelmen viszont Wéber Gábor a mezőny végéről a tizenegyedik helyre jött fel.

Újabb lehetősége most hétvégén lesz a magyar párosnak, illetve riválisainak, Valenciában a Spanyol Nagydíjjal folytatódnak ugyanis a széria küzdelmei, ráadásul a Chevrolet szerint ez a pálya inkább a hátsókerék-meghajtású BMW-knek fekszik jobban. A világbajnok csapat tagjai szerint ugyanis a meleg időjárásban sokkal jobban fogyasztják majd a gumikat a Chevrolet-k, mint a bajor márka versenygépei, ezért, mint a tavalyi mindkét futam győztese Yvan Muller kifejtette, a spanyol aszfaltcsíkon a leginkább az abroncsokra kell majd vigyáznia. 2011-ben egyébként ősszel zajlott le a valenciai verseny, így az időjárás akkor az amerikaiaknak kedvezett, most viszont a melegebb a BMW-knek.

""

A valenciai pályát a Zengő Motorsport mindkét versenyzője alaposan megismerte már, sőt jó néhány sikert is szereztek itt. Michelisz Norbert 2009-ben a SEAT Leon EuroCup nyitófutamán az első rajtkockából indulva nyerte meg a versenyt, míg 2010-ben győzelmével itt szerezte meg a bajnoki címet Wéber Gábor.

A WTCC sorozatban azonban egyelőre még adósok hasonló spanyol sikerrel, ám a hétvége akár meghozhatja az áttörést a két versenyző számára, különösen mivel mindketten pontokat remélnek maguktól. Michelisz Norbert elmondta, hogy az élmezőny rendkívül nagy előnyben lesz Valenciában, hiszen egy hónapja kollektív teszten alaposan felkészültek erre a versenyre, jó néhány megtett körrel és többezer kilométerrel, szemben a magyar alakulattal. Ezzel együtt a Zengő Motorsport pilótája szerint, ha az átlagosnál melegebb lesz, akkor megszorongathatják a BMW-vel az elsőkerék-meghajtású riválisokat. Wéber Gábor jó érzésekkel tér vissza korábbi sikere helyszínére, ahol bízik benne, hogy előrébb végezhet, mint Monzában, és több pontot is begyűjthet majd, erre akár esélye is lehet, hiszen egyre jobban megismeri a BMW-t.

""

Valenciában rendkívül fontos lesz az időmérőn megszerzett pozíció, a négy kilométer hosszú pályán ugyanis kevés igazán ideális előzési pontja van. A hétvégét szombaton 9 óra 15 perckor kezdi a WTCC mezőnye a szabadedzésekkel, majd 14 órakor következik a kvalifikáció. Vasárnap délelőtt fél tízkor bemelegítő edzésen tréningeznek majd a pilóták, akik az első 14 körös futamon 14 óra 35 perckor rajtolnak el, melyet a második megmérettetés 17 óra 20 perckor követ. A Spanyol Nagydíj időmérőjét és futamait a rajongók az Eurosport 2-ön izgulhatják végig élőben.